Illatszerek, hogyan használjuk parfümjeinket?

Az illatszerek használatának – csakúgy, mint a szépségápolásnak – több ezer éves múltja van. Erről tanúskodnak a fennmaradt írások is. Az illatok kiemelik a szépséget, ezt jól tudták elődeink is. Sokféle természetes és mesterséges illatosító volt forgalomban. Koronként a és népenként más-más. Óriási az igény (nőkben és férfiakban egyaránt), hogy körülöttük jó szag, kellemes illat legyen, de a megfelelő hatás érdekében az illatszereket jól meg kell  válogatni. A kölnivíz enyhe, inkább frissítésre szolgáló, magas alkoholtartalmú, hűsítő, főleg nappali használatra való illatszer.

A kölnivíz

A kölnivizet először a XVIII. században (Köln városában állították elő, narancsvirág-olajból, majd gyűjtöfogalomként a hasonlóan gyártott illatszerekre is kiterjesztették az elnevezést.

A parfüm

A parfüm szó eredete a ‘perfumum’ – ból származik, ami a ‘füstön át’ jelentéssel bír, azaz ősi formájában a halottak bebalzsamozása alkalmával levegő illatosítására használták.

A nagy számban kapható parfümök és kölnivizek illatanyagai szinte megszámlálhatatlanok. a kozmetikai ipar a virág- és széna-esszenciák, fűszerek, gyanták, valamint gyógynövény kivonatok mellett állati eredetű illatanyagokat (szürke ámbrás cet, stb.) és szintetikus anyagokat is felhasznál.

A megfelelő illat kiválasztása

Biztosan állíthatjuk, hogy a jól megválasztott illat az eleganciát, a megjelenés színvonalát tökéletesítheti. A lényeg, az, hogy egyéniségünkkel összhangban legyen. Aki nem képes a számára előnyös illat megválasztására, inkább ne is „kölnizze”, illatosítsa magát, mert ellenkező hatást ér el, mint amit szeretne.

Az illatok hatásai

A túlzottan sok illatszer által illatosított nő azt a gyanút kelti, hogy testének kellemetlen kipárolgását igyekszik leplezni. Viszont az illatosítás mérsékelt és tudatos alkalmazása egyik leghatásosabb fegyvere a női test- és szexuálkultúrának! Az illatok maradandó hatást váltanak ki, a speciális, jól megválasztott ‘atmoszféra’ pedig erotizál.

Finom illatszerek használata által az erotikus hatás erősen fokozható. Az illat soha nem legyen agresszív! Akkor hatásos, ha váratlanul és meglepően csapja meg orrunkat., A parfüm illatoknak kettős hatásuk van: gátló, ellenérzéseket megelőző és provokáló.

A test kellemetlen váladékszagát a napi fürdés önmagában gyakran nem képes eltüntetni. Ilyen esetekben a helyi illatszeres kezelés elengedhetetlen. Nemcsak a kellemetlen szagú leheletre gondolunk, amely minden erotikus közeledést azonnal leállít, hanem a szexuális élet közvetlenül érintett zónájának kellemetlen szagára is. Jó illatú olajok,  finom kenőcsök bedörzsölése e helyeken, valamint illatos keverékkel kombinált fertőtlenítő öblítés – a szexuálkultúra elmaradhatatlan követelményei.

Azért kell foglalkoznunk a testápolásnak ezzel a speciális területével, mert lényegesen fontosabb a kiemelten hangsúlyozott arc-kikészítésnél! Sokan úgy vélik, hogy – mivel kényes téma – nem illik róla beszélni, pedig ha a nők tudatában lennének, hogy mennyire fontos a szexuális zónák illatosítása, akkor több kapcsolat maradna jó és tartós.

Melyik illat az alkalomnak legmegfelelőbb?

A legmegfelelőbb illat anyag, az  amelyik a karakterünkhöz a legjobban illik.

Az illatszerek fajtájuk szerint elemezve megkülönböztethetünk könnyű, nehéz, virágszerű, fanyar és friss illatot.

Tanácsaink:

– Fiatal nő ne használjon nehéz pafümöt

– Sportoló típushoz nem illik a virág illat,

– Sötét bőrű és -hajú nők részére a nehéz illatok a legmegfelelőbbek

– Szőkéknek és világos bőrűeknek a fanyar illatok kedveznek.

Mikor célszerű a parfüm használata?

Nappalra:  lehetőleg inkább csak kölnivizet (Edt) használjunk, amely alkoholtartalma miatt frissít is.

Estére: annál inkább ajánlható a parfüm (parfüm, Edp) használata: színházba menet, vendégségbe készülődve vagy vendégváráskor és talán egy leheletnyit az éjszakai toaletthez is.

Hová és mennyi parfümöt tegyünk?

A parfüm a bőrre való: körben a nyakra, ahol a haj kezdődik, a nyakkivágába, a térd- és karhajlatba, de sohasem a hónaljba! A parfümillat ugyanis a hónalj verejtékével keveredve kellmetlen szagúvá válhat. Hasonlóképpen elkerülendő illatos spray és parfüm egyidejű használata.

Régi bevált tétel: az okosan alkalmazott parfüm varázsszer!

Vigyázat!!!  Napfürdőzésnél kerülni kell a parfüm és mindenféle illatosító anyag használatát, mert csúnya barna foltok keletkezhetnek bőrünkön.

Üres parfümös üvegeink a fehérneműs szekrényben sokáig illatozhatnak!

*Forrás: Szép akarok lenni tetőtől talpig c. könyv

 

Válassz magadnak alkatodnak megfelelő parfümöt elérhető áron az Oriflame katalógusból!

error: Tartalom védett!!